Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A vezető részvények gyengülésével indult a kereskedés csütörtökön a nyugat-európai tőzsdéken az észak-afrikai, közel-keleti bizonytalanság miatt, a befektetési menedékként számon tartott svájci frank történelmi csúcsra erősödött a dollárral szemben, a Brent olaj hordónkénti ára pedig megközelítette a 120 dollárt.
A másik meghatározó olajfajta, a West Texas Intermediate (WTI) is rohamosan drágul, csütörtökön - 2008 októbere óta először - átlépte a 100 dolláros határt. A jegyzés egészen 101 dollárig szaladt fel csütörtökön kora délelőttig. A WTI szerdán 4 dollárral drágult, este 20 óra körül 99,41 dolláron állt.
Az északi-tengeri Brent csütörtökön 29 havi csúcsot állított be, 119,79 dollárig emelkedett, majd némileg csökkent, délelőtt 9:30 körül 117 dolláron állt. Szerdán 5,58 dollárral emelkedett a Brent ára, est 20 óra körül 111,36 dolláron jegyezték hordóját.
A nyugat-európai tőzsdék sorban a negyedik kereskedési napot kezdték gyengüléssel. A térség valamennyi tőzsdéjén estek a mutatók, a régió teljesítményét összefoglalóan kifejező FTSEurofirst 300 index 0,7 százalékos gyengülés után 1144,02 ponton, február 1-je óta a legalacsonyabb szinten állt a nyitás utáni percekben. Nagyjából egy óra kereskedés után a londoni FTSE-100 mutató 0,64 százalékos csökkenéssel 5885,79 ponton, a frankfurti DAX index 1 százalékos csökkenéssel 7122,36 ponton, a párizsi CAC-40 mutató 0,53 százalékos mínusszal 3991,78 ponton állt.
A devizapiacon a svájci frank történelmi csúcsra erősödött a dollárral szemben, egy dollár 0,9267 frankot ért csütörtök reggel a nemzetközi kereskedésben. Ugyanekkor egy euró 1,2707 svájci frankot ért. A frank a forinttal szemben is erősödött, 216,01 forinton jegyezték, ezen a szinten legutóbb január 13-án volt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.