Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az elmúlt napok gyengécske teljesítménye után pénteken kilőtt a pesti börze vezető indexe.
Masszív, 2,3 százalékos pluszban zárta a hét utolsó kereskedési napját a BUX. A mutató reggel ugyan a csütörtöki záróérték, 22 560 pont környékén is megfordult, 10 órától azonban folyamatosan emelkedett, így végül 23 047 ponton búcsúzott.
A vezető papírok mindegyike felfelé vette az irányt, de kiemelkedően teljesített a Mol, amely – minden bizonnyal az olajár töretlen szárnyalásának köszönhetően - 3,7 százalékkal 23 835 forintig erősödött. Nem panaszkodhattak azonban az OTP tulajdonosai sem, hiszen a bankpapír 2 százalékos pluszban, 5740 ponton zárt. A Magyar Telekom mindeközben 0,7 százalékkal 558 forintig menetelt, míg a Richter 38 050 forinton zárt, 1,2 százalékkal magasabban, mint csütörtökön.
A forgalom nem volt kiemelkedően magas (a 17,6 milliárd forint az elmúlt egy átlagánál 3,5 milliárddal kevesebb), azonban az arányok kissé eltolódtak. A legkeresettebb papír a Mol ezúttal volt, amit 8,1 milliárd értékben adtak vettek, ez pedig jóval több, mint a duplája a megszokottnak, miközben az OTP 5,6 milliárdja elmarad az átlagostól.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.