Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hétfői teljesítményével a forint visszaerősödött a múlt hét eleji árfolyamára. A nap folyamán 270,50 forintos eurójegyzésekre is volt példa.
Enyhülő nemzetközi befektetői kétségek közepette, bizakodó hangulatban erősödött hétfőn a forint: az eurót 270,87 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 272,98 forint után.
Hétfői teljesítményével a forint visszaerősödött a múlt hét eleji árfolyamára. A nap folyamán 270,50 forintos eurójegyzésekre is volt példa. A múlt héten összességében gyengült a forint: hétfőn 270,80 forint/euró jegyzés környékén stagnált a forint árfolyama, kedden 272 fölé emelkedett, szerdán tovább gyengült a forint. Csütörtökön már 275 fölötti jegyzések is voltak, majd az aznapi sikeres államkötvény aukciók hatására estére 273 körüli szintre erősödött, és ezen a szinten ingadozott pénteken is.
Hétfőn a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság alapvetően javult, az észak-afrikai válság által kiváltott befektetői aggodalmak csillapodásával, az euró és a térségbeli devizák árfolyamának erősödésével párhuzamosan a forint is erősödött - jórészt a kormány költségvetési strukturális átalakítási tervének keddi bejelentését megelőző pozitív várakozásoknak köszönhetően.
Hétfőn reggel óta az euró 1,3730-as dollár jegyzésről 1,3840-re, 1,2730-as svájci frank jegyzésről pedig 1,2850-re erősödött. A zloty 3,9740-es euró jegyzésről 3,9540-re, a cseh korona 24,47-es euró jegyzésről 24,34-re erősödött. A dollár három és félhavi mélypontra gyengült a főbb devizákból képzett kosárral szemben hétfőn, arra az erősödő piaci meggyőződésre, hogy a Fed kamatemelési ciklusának kezdete jóval elmarad majd más jegybankoké mögött.
Míg az olajárak emelkedése által okozott inflációs kockázatra valószínűleg előrehozott kamatemeléssel, illetve "inflációs héja" nyilatkozatokkal reagálnak majd a jegybankok - elsősorban az EKB -, addig a Fed a foglalkoztatási szintet szem előtt tartva, továbbra is a gazdasági növekedés mennyiségi monetáris enyhítéssel történő támogatására helyezi a hangsúlyt. Egy Fed-illetékes hétfői nyilatkozata szerint a mostani olajáremelkedés nem veszélyezteti a gazdasági fellendülés mértékét.
A dollárt 195,75 forinton jegyezték a hétfő délutáni 1,3831 dolláros euró árfolyam mellett. Péntek délután a dollár jegyzése még 198,50 forinton, az euró jegyzése 1,3745 dolláron állt. A svájci frankot 210,82 forinton jegyzik 213,35 forint után, száz japán jent pedig 239,06 forinton jegyeznek 242,67 forint után.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.