Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Elgondolkodtatta a befektetőket a magyar kormány a kedden nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Tervvel. A szakértők többsége úgy véli, hogy a Matolcsy György által prezentált elképzelésekkel a Fidesz, mint a mesebeli okos lány, adott is ajándékot, meg nem is a piacnak, hiszen a kabinet terveiről többet tudunk ugyan, de sokak szerint még mindig nem eleget.
A kormányzat csepegteti az információkat a már jó ideje húzott-halasztott gazdaságpolitikai csomagról. A tegnap bemutatott elképzelések tartalmaznak ugyan konkrét számokat, terveket és irányokat, stratégiáról azonban egyelőre igencsak korai lenne beszélni, mert az még mindig nem ismert, hogy az ambiciózus célokat hogyan kívánja elérni a Fidesz.
Mindenesetre a politikai durrogtatások és a megszorítások szó tudatos kerülése ellenére a piac – egyelőre csak ígéret szinten és fontos konkrétumok nélkül, de – megkapta, amit akart, hiszen a Széll Kálmánról elnevezett programban a legnagyobb hangsúlyt a kiadáscsökkentő lépések, az államadósság lefaragása és a tartósan alacsony államháztartási hiány kapták.
Részletek az Ecoline-on.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.