Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A német ügyészség vizsgálja, hogy piaci manipuláció hatására ingadozott-e szélsőségesen a magyar HybridBox részvényeinek árfolyama a frankfurti és a stuttgarti tőzsdén.
Sokadszorra tapasztalhatták meg a befektetők, milyen kockázatokat rejt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) másodvonalának számító, B kategóriás (kisebb tőzsdei értékű és forgalmú) részvényekkel való üzletelés. Ezúttal a tavaly szeptember végén bevezetett HybridBox Médiainformatikai Nyrt. papírjainak az árfolyama többször is érthetetlen szeszélyességgel mozgott. Február 7-én például 27,5 százalékkal zuhant, mindössze egy héttel az után, hogy a HybridBox bejelentette, európai terjeszkedése részeként leányvállalatot alapít Szlovákiában. Másnap további közel 14 százalékos áresés következett. E veszteség ugyan a Gravity R&D Kft.-vel való, ígéretesnek tűnő szakmai együttműködés hírére egy nap alatt még visszajött, ám ezt követően a kurzus tovább esett. Kedden a HybridBox-részvények már alig feleannyiba kerültek, mint a szlovákiai leánycég-alapítás közzététele előtt.
A furcsa árfolyammozgások a HybridBox BÉT-bevezetését követően szinte azonnal megkezdődtek. Spekulánsok előbb leverték a részvények árfolyamát, majd a németországi internetes befektetési fórumokon sorra jelentek meg jónevű informatikusok, illetve tőzsdei tanácsadók nevével fémjelzett vételi ajánlások. Az egyik hírlevélben például maga Bill Gates volt az ajánló. Aki addig nem fogott gyanút, annak az informatikai guru nevének felbukkanásával válhatott végképp hiteltelenné a sztori. A további fejleményeket az e heti HVG-ben olvashatják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.