Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Francois Fillon francia miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy megszűnik a vitatott adóplafon, és azzal párhuzamosan a nagy vagyonokra jelenleg kivetett adónem, az ISF fizetése alól 300 ezren menetességet kapnak.
Francois Fillon francia miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy megszűnik a vitatott adóplafon, és azzal párhuzamosan a nagy vagyonokra jelenleg kivetett adónem, az ISF fizetése alól 300 ezren menetességet kapnak. Az adóplafon - amelynek értelmében a legnagyobb vagyonnal rendelkező adófizetőktől nem szedhető be adóként az éves jövedelmük felénél magasabb összeg - Nicolas Sarkozy államfő egyik legfőbb adóreformja volt mandátuma kezdetekor. A köztársasági elnök azonban tavaly novemberben maga tett ígéretet arra, hogy a francia és a német adórendszer harmonizálásának keretében 2011 tavaszán megszünteti az ellenzék által bevezetése óta vitatott adóplafont.
A kormányfő közlése szerint ezzel párhuzamosan a nagy vagyonokra jelenleg kivetett adónemet, az ISF-et úgy alakítják át, hogy az alól az a 300 ezer adózó mentességet kapjon, aki az elmúlt tíz évben az ingatlanárak megemelkedése miatt került be a vagyonadót fizetők körébe. Franciaországban az ingatlantulajdon után fizetendő adó is az ISF kategóriájába tartozik, amelyet mintegy 600 ezer háztartás fizet. Ebből mintegy évi 4 milliárd euró folyt be eddig az államkasszába. Az adóplafon eltörlésével Sarkozy gazdaságpolitikájának gyakorlatilag egyik legfőbb eleméről mondott le: 2007-es elnökké választásakor ugyanis a munka értékének megerősítését tűzte ki célul, amelynek részenként az adóplafonnal azt szerette volna elérni, hogy a potenciális francia nagybefektetők ne vigyék ki az országból a tőkéjüket, illetve ezentúl ne külföldön, hanem Franciaországban adózzanak. Az ellenzék és a sajtó egy jelentős része viszont évek óta úgy tekintette, hogy az adóplafon annak a szimbóluma, hogy a francia elnök gazdaságpolitikája elsősorban a leggazdagabbaknak kedvez. A kormányfő a pénzügyminisztérium egyik konferenciáján tartott beszédében ugyanakkor kizárta, hogy a személyi jövedelemadóban a legmagasabb, 41 százalékos adókulcson felül újabb sávot vezessen be a kormányzat a magas jövedelemmel rendelkezők számára.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.