Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jogerősen Szegedé az egykori Virág cukrászda; így hamarosan kiírják a pályázatot a bérleti jogra - írta pénteken a Délmagyarország.
Mint a napilap írta, év végén a CIB Bank fellebbezett, a Virág cukrászda ügyében a Fővárosi Bíróság ítélete ellen, amely első fokon elutasította a bank keresetét, és kimondta, hogy érvényes a felszámoló várossal kötött szerződése. Az önkormányzatot képviselő ügyvéd, Bene István a lapnak elmondta: a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőssé vált.
A lap felidézte: a cukrászdát működtető cég ellen felszámolási eljárás indult, mivel 620 millió forintos tartozást halmozott fel, amelynek nagy része, 570 millió forint banki kölcsön volt. A felszámolóbiztos meghirdette a Kis Virág bérleti és a Nagy Virág tulajdon jogát, amit végül egy ciprusi offshore cég nyert meg. A szegedi közgyűlés tavaly márciusban úgy döntött, él az elővásárlási jogával, s megveszi ugyanannyiért - 300 millió forintért - a patinás cukrászdát, mint amennyit az offshore cég felajánlott. A bank ezután támadta meg a bíróságon a felszámolóbiztos várossal kötött szerződését.
Botka László polgármester a napilapnak most azt mondta: miután elhárult a jogi akadály, a város néhány héten belül kiírja a nyilvános pályázatot a bérleti jogra. A nyertes pályázónak a bérleti szerződés aláírásától számított 2 hónapon belül legalább az egyik üzlethelyiséget meg kell nyitnia.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.