Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Nikkei index öt heti mélypontra esett részben a földrengés hatására, de a nap folyamán mindvégig negatív tartományban tartózkodott.
A tőzsdei hangulatot líbiai és szaúd-arábiai zavargások olajellátási kockázata, valamint a váratlanul magasnak bizonyult februári kínai infláció monetáris politikára és közvetve a külkereskedelmi forgalomra gyakorolt hatása terhelte meg. Negatív tényezőkén jelentkezett a kereskedési nap vége felé bekövetkezett japán földrengés is.
Az ázsiai indexek csökkentek pénteken, követve a majdnem két százalékos veszteségben záró amerikai tőzsdék példáját. A tokiói tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index 179,95 ponttal, 1,72 százalékkal 10 254,43 pontra esett, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvényt követő Topix index 15,33 ponttal, 1,65 százalékkal csökkenve 915,51 ponton zárt. A Nikkei index öt heti mélypontra esett részben a földrengés hatására, de a nap folyamán mindvégig negatív tartományban tartózkodott.
A tőzsdén jegyzett részvények mind a 33 gazdasági szektor szerinti csoportja árfolyam veszteséggel zárt. A csökkenő papírokat a bányaipari vállalatok vezették, nyomukban a nagykereskedelmi és a színesfém ipari vállalatok részvényeivel. A legkevésbé az építőipari részvények gyengültek.
A tokiói tőzsde zárását követően a Nikkei225 index határidős jegyzései három százalékkal 10 ezer pont alá estek a szingapúri kereskedésben és gyengült a jen árfolyama is. A jen a rengés előtti 82,80-as dollár jegyzésről 83,29-re gyengült.
A tokiói tőzsdezárás idején a S&P/ASX index 1,2 százalékos, a hongkongi Hang Seng index 0,9 százalékos, a tajvani index 0,9 százalékos, a szöuli Kospi idnex 1,3 százalékos, a szingapúri Straits index 0,9 százalékos veszteségben állt, míg a sanghaji Composite index 0,1 százalékos nyereséget mutatott. A japán részvények kivételével az ázsiai részvények árfolyamát követő összetett index 1,4 százalékkal gyengült.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.