Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Kiegészül a Monetáris Tanács, és kiderül, volt-e szezon utáni vásárlási láz januárban. Csehországban az alapkamatról döntenek, befutnak a „végleges” 2010-es francia és amerikai GDP-adatok, valamint az előzetes márciusi BMI-k, nem is beszélve az ipari rendelésállomány januári alakulásáról és a márciusi – amerikai fogyasztói és német üzleti – hangulatról szóló jelentésekről…
A hazai makronaptár mérsékelt izgalmakat tartogat a március 21-én kezdődő hétre. Hétfőn arra figyelhetünk, miként reagál a piac az új Monetáris Tanács-tagok, Cinkotai János és Kocziszky György jelölésére. A testület az új felállásban március 29-én tartja első kamatmeghatározó ülését.
„Kemény” makroadatot szerdán beszélhetünk majd meg: a KSH akkor teszi közzé a kiskereskedelmi forgalom januári alakulásáról szóló tájékoztatót. A volumen decemberben 1,7 százalékkal maradt el egy évvel korábbitól, a piac szerint 2011 szerény, 0,3 százalékos éves erősödéssel kezdődött. (A Barclays üveggömbje 0,3 százalékos visszaesést mutat.)
A részletes kínálat, illetve a kapcsolódó várakozások innen elérhetők.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.