Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) frissen közzétett adataiból kiderült: az idén januárra megugrott az év évvel korábbihoz képest a fedezetlen forinthitelek állománya - írja a Napi Gazdaság.
A Napi Gazdaság keddi számában azt írja: a bankok által hazai devizában nyújtott folyószámlakölcsönök 13 százalékkal, míg a fogyasztási kölcsönök majdnem 29 százalékkal haladták meg a 2010. januárit. A lakáshiteleknél ugyanekkor 0,2 százalékot sem tett ki a gyarapodás. Ez egyébként alátámasztani látszik azokat a banki véleményeket, amellyek szerint a lakáshitelezést a kormányzat intézkedései is sújtják.
Meglepő módon egyébként a fogyószámlahiteleknél a devizakihelyezés majdnem harmadával bővült. Persze ennek teljes összege szinte elhagyagolható, az mégsem mellékes, hogy a tradicionálisan hazai devizában folyósított kölcsönöknél ilyen mértékben tudott teret nyerni a külföldi pénznem - állapítja meg a Napi Gazdaság.
A takarékszövetkezetek azonban mintha egészen más piacon működtek volna - és ez nemcsak a devizahitelekre vonatkozik. A takarékoknál a háztartási hitelezés minden szegmensében visszaesés látszik. A forint fogyasztási kölcsönnél közel 10, a lakáshiteleknél pedig 6,3 százalékos az egy évvel korábbi állapothoz képest a mínusz. A takarékoknak azonban hagyományoan erős terepükön, a betétgyűjtésben sikerült mintegy hatszázalékos növekedést elérniük. A kereskedelmi bankoknál ugyanebben az időszakban a háztartási betéteknél négyszázalékos volt a csökkenés.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.