Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A 3 százalékos inflációs cél 2012 végére érhető el, ehhez huzamosabb ideig szükség lehet a jelenlegi 6 százalékos alapkamat fenntartására - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a hétfői budapesti tájékoztatón.
Idén az infláció jelentősen meghaladhatja a 3 százalékot - közölte a jegybank elnöke. Az MNB stábja által összeállított új inflációs alappálya pontos mértéket nem rögzít, a legyezőábra szerint a februári 4,1 százalékos 12 havi infláció a jövőben lassan lefelé mozog, és 2012-végére közelít a 3 százalékhoz.
Az MNB elnöke elmondta: a március 30-án megjelenő megújuló inflációs jelentésben az inflációs cél eléréséhez szükséges kamatpálya felrajzolása kerül a középpontba. Hozzátette: a korábbi inflációs jelentés azt mutatta be, hogy változatlan monetáris feltételek (változatlan kamat és euró/forint árfolyam) mellett mi történne a gazdasággal. A monetáris politikai döntéshozatal szempontjából az új inflációs jelentésben nem az infláció előrejelzése lesz a legfontosabb, hanem az inflációs cél eléréséhez szükséges kamatpálya - hangsúlyozta a jegybank elnöke.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.