Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ország pénzügyminisztere szerint ezzel csökkenhetne az államháztartásra nehezedő nyomás, miután kezd javulni a helyzet, és az idén a korábban vártnál kisebb lesz a hiány.
Lettország 3-5 éves fizetési haladékot szeretne kérni az Európai Uniótól a 2008 végén kapott hitel törlesztésére - közölte hétfőn az ország pénzügyminisztere. Andris Vilks szerint ezzel csökkenhetne az államháztartásra nehezedő nyomás, miután kezd javulni a helyzet, és az idén a korábban vártnál kisebb lesz a hiány: a tárca előrejelzése szerint a GDP 4,2 százaléka a várt 5,4 százalék helyett és a tavalyi 8,5 százalék után. Lettország 2008 végén kapott 7,5 milliárd euró hitelt az Európai Uniótól, a Nemzetközi Valutaalaptól és más országoktól, hogy elkerülje a pénzügyi összeomlást.
Az EU és az IMF küldöttsége kedden érkezik Rigába, hogy áttekintse a hitelcsomag feltételeként vállalt kötelezettségek teljesítését. Lettország egyebek mellett azt vállalta, hogy az államháztartási hiányt 3 százalékra szorítja le 2012-ben. A deficit idei csökkentését elsősorban adóemelésekkel, és az állami kiadások visszafogásával tervezi elérni a kormány. Ezeken a megbeszéléseken szeretné felvetni a lett kormány a fizetési haladék ügyét.
A dolgok jelenlegi állása szerint Lettországnak 2014 áprilisban kell kifizetnie az Európai Uniónak az első törlesztő részletet, egymilliárd eurót, majd másfél milliárdot 2015 januárban. A harmadik, félmilliárdos részlet 2019 májusában esedékes. A Lettországnak 2008-ban nyújtott nemzetközi hitelcsomag részeként az IMF 1,7 milliárd eurót, az EU 3,1 milliárd eurót, a skandináv országok 1,8 milliárd eurót, a Világbank 400 millió eurót, Csehország 200 millió eurót, Lengyelország 100 millió eurót, Észtország 100 millió eurót és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 100 millió eurót adott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.