Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Igyekszik megszabadulni a pénzügyi válságba került államok értékpapírjaiba elhelyezett befektetéseitől a Cseh Nemzeti Bank (CNB).
A CNB internetes honlapjára a héten felkerült kimutatás szerint 2009 végén a jegybanknak összesen 143,3 milliárd koronája (1556 milliárd forint) feküdt Írország, Olaszország, Görögország és Spanyolország állampapírjaiban. A csehországi kereskedelmi bankoknak pedig mintegy 50 milliárd koronájuk volt ugyanezekben a papírokban. A tavalyi év (2010) folyamán a jegybank ezt az összeget 35,7 milliárd koronára csökkentette. Szakértői becslések szerint az eredeti összeg százmilliárd koronás csökkentése veszteséggel járt, mert az értékpapírok értéke azok nominális ára alatt mozgott. Egyes görög papírok esetében alig 75 százalékon.
Tomás Zimmermann, a jegybank szóvivője azt állította, hogy a CNB devizatartalékai a tavalyi év végén pozitívak voltak, tehát a jegybank nem volt mínuszban. Konkrétumokat viszont nem volt hajlandó közölni. Zimmermann szerint az ilyen üzleti tranzakciók bizalmasak, s közös megegyezéssel nem nyilvánosak.
A CNB közlése szerint a jegybanknak jelenleg egyebek között 11 milliárd koronája van még ír, és 6 milliárd koronája spanyol állampapírokban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.