Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A tervek szerint április 21-én, csütörtök adják át az M43-as Szeged–Makó közötti 31,6 kilométeres szakaszát; a szegedi közgyűlés 15-én rendeletet alkot a kamionstopról, a város 17-én, vasárnap a Széchenyi téren ünnepel – írta szerdán a Délmagyarország.
A napilapnak Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. sajtószóvivője azt mondta, április 21-én délelőtt adják át az M43-as sztrádát ünnepélyesen, és délután már elindul a forgalom is. Jelenleg még tart a műszaki átadás-átvétel, ennek függvénye, hogy a tervezett időpontot tartani tudják-e. A NIF-nek az a szándéka, hogy húsvét előtt átadhassák a forgalomnak a régóta várt autópályát.
Szegeden április 17-én, vasárnap fél 5-kor kezdődik az autópályaváró közös ünnep a Széchenyi téren, koncertekkel – mondta Botka László polgármester a lapnak. A rendezvényt azért szervezi az önkormányzat, mert a szegediek nem mehetnek ki a pályára, az átadási ceremóniára.
Botka szerint az M43-as átadása azt is jelenti, hogy Szeged Európa legjobb közlekedési infrastruktúrájával rendelkező települése lesz, a városból pedig eltűnik az átmenő forgalom. A közgyűlés április 15-én rendeletet alkot a teherforgalom korlátozásáról.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.