Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Tóth Gergely elemző szerint a kormány által vázolt reformtervek - annak ellenére, hogy a részletek nem ismertek - erősítették az ország iránti befektetői bizalmat.
A viszonylag kedvezőtlen világgazdasági növekedési kilátások ellenére Magyarország kitörési lehetőség előtt áll, a Széll Kálmán-tervben rejlő lehetőségeknek köszönhetően - vélik a Buda-Cash Brókerház szakértői.
Tóth Gergely elemző a brókerház csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány által vázolt reformtervek - annak ellenére, hogy a részletek nem ismertek - erősítették az ország iránti befektetői bizalmat, ami a forint eszközök iránti keresletben is megmutatkozott. Bizakodásra adhat okot az is, hogy a program megvalósításához megvan a politikai többség.
Taracky Andrej deviza üzletág vezető azt fejtegette, hogy a forint árfolyam alakulásában fordulópont volt március 15-én. A szakértő rövid távon további forint erősödésre számít, a következő egy hónapban nem tartja kizártnak a 260 alatti euró árfolyamot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.