Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Továbbra is pluszban voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kereskedés első órájában, elsősorban vállalati hírek mozgatták a piacot: a világ legnagyobb golyóscsapágy gyártója, az SKF és a brit luxusipari vállalat, a Burberry a vártnál jobb negyedéves eredményről számolt be.
Mindamellett kereskedők szerint a nap hátralévő részében még megváltozhat a befektetők hangulata, akik most a Goldman Sachs és a két nehézsúlyú technológiai csoport, az IBM és az Intel eredményeire várnak. Délelőtt a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékkal, 1117,59 pontra emelkedett. A londoni FTSE-100 index 0,48 százalékos emelkedésnél járt a reggeli 0,61 százalékos növekedés után. A frankfurti DAX-30 0,35 százalékos pluszban volt, a napot 0,42 százalékos emelkedéssel kezdte. A párizsi CAC-40 mutató 0,44 százalékos erősödésnél tartott, reggel 0,49 százalékkal nőtt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.