szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Erősödtek csütörtökön délelőtt a vezető nyugat-európai tőzsdék mutatói.

A térség tőzsdéi harmadik napja erősödnek. A hangulatot elsősorban az Amerikából érkezett vállalati jelentések határozzák meg. Főként technológiai szektor papírjai erősödtek, miután az Apple közölte, hogy bevétele az első negyedévben 83 százalékkal 24,7 milliárd dollárra nőtt, nyeresége pedig 6 milliárd dollárra emelkedett, megduplázódott az előző évihez képest. A nyugat-európai térség teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300 index 0,1 százalékkal 1138,73 pontra emelkedett nyitáskor. 

A vezető mutatók Londonban, Frankfurtban és Párizsban is emelkedéssel kezdtek. Nagyjából másfél óra után tovább erősödtek, a FTSE100 londoni index 0,12 százalékkal 6029,25 pontra, a frankfurti DAX 0,55 százalékkal 7288,89 pontra, a párizsi CAC40 mutató pedig 0,26 százalékkal 4015,05 pontra emelkedett. 

A kőolaj ára emelkedett csütörtökön. Egyelőre nem látszik, hogy beválna a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jóslata, amely szerint a drágulás visszafogja a keresletet, az olaj ára így csökken majd. A északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 71 centtel 124,56 dollárra, a West Texas Intermediate (WTI) ára pedig 57 centtel 112,02 dollárra emelkedett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!