Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Széll Kálmán-terv eddig bejelentett részletei megnyugtathatják a nemzetközi piacot, a következő három-hat hónap ugyanakkor döntő lehet az ország hitelességének visszaszerzésében Csaba László közgazdász szerint.
Alapjában véve nagyon szigorú költségvetési pályát jelölt ki a kormány: az adósságnak a GDP-hez viszonyított aránya semmiképpen nem nőhet, hanem csökkennie kell, és ennek az irányzatnak a következő két-három évben is fönn kell maradnia. Ráadásul az ehhez szükséges összeget a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormánnyal ellentétben nem adóemelésekkel teremtik elő - foglalta össze a közgazdász az InfoRádióban.
Csaba László hozzátette: emellett a kormány kilátásba helyezett további, a versenyt erősítő, dereguláló intézkedéseket is. Mindez együttesen éppen az az üzenet, amire a piac várt - szögezte le az egyetemi tanár.
A közgazdász úgy vélekedett: Magyarország előnye, hogy a versenytársak közül többen igen rossz állapotban vannak, tehát a nemzetközi szereplők kicsivel is beérik, a szerény mértékű javulás is jó benyomást kelthet. Hiszen tudjuk, folytatta az egyetemi tanár, hogy az Egyesült Államoktól Anglián át Olaszországig, illetve Görögországig nő az államadósságnak a nemzeti össztermékhez viszonyított aránya.
Ilyen értelemben, ha nem pont annyival csökken az adósságunk, mint ami a legvérmesebb előirányzatokban szerepel, vagy mondjuk, ha 2018-ra nem érnénk el az 50 százalékos GDP-arányt, az sem lenne baj. Itt ugyanis most a következő három-hat hónap a lényeges - fejtette ki Csaba László.
A kormánynak most nagyon kicsi a mozgástere - mondta a közgazdász, aki szerint jó alternatívája a mostanában történteknek nincs, mert az a megoldás nem működik, hogy egy erőteljesebb reformcsomagot hirdetnek meg, és két-három évig a mutatóink romlanak, de öt-hat év múlva sokkal jobbak lesznek.
Ha a felelős kormányzás követelményeiből indulunk ki, akkor lehetne vitatkozni a módozatokon vagy az ütemezéseken (nem bántam volna például - vetette közbe Csaba László -, ha fél évvel korábban jönnek ki a mostani számokkal, és kidolgozottabbak azok a részintézkedések, amelyekből mindez következik), de egy, a mostanitól jelentősen eltérő programot senki nem tud mondani. Szájalni persze lehet arról, mi lenne, ha az országnak nem volna adóssága, vagy ha nem lenne görög, ír vagy portugál ügy, de van - összegezte az egyetemi tanár.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.