Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az MNB alelnöke egy szerdai konferencián elmondta, hogy bár nincs „egyetlen, végleges, minden problémát megoldó” lépés, a jegybank szabályozási javaslatai - megvalósításuk esetén - csökkentenék a bankrendszerben megfigyelhető kockázatokat.
Király Júlia, az MNB alelnöke egy szerdán rendezett konferencián elmondta: jelentősen romlott a bankrendszer jövedelmezősége és így kelet-európai versenypozíciója, a folyamatosan rövidülő forrásszerkezet pedig hosszabb távon gyengíti a bankok likviditási helyzetét. Véleménye szerint a bankrendszer kockázatait a gazdasági környezetben bekövetkezett változások közül elsősorban az üzleti kilátások kiszámíthatatlansága okozta, ami elbizonytalanította a hosszabb távra beruházó szereplőket.
"Ebben a kormány bejelentett költségvetési programját követően javulás látható, de a rövid távú költségvetési stabilizáció érdekében alkalmazott kiugróan magas bankadó, valamint a szociális politika részeként bevezetett kilakoltatási moratórium egyértelműen növelték a makroprudenciális kockázatokat. Mindez a bankrendszer hitelezési hajlandóságának romlásán keresztül növelte a magyar gazdaság fellendülésének törékenységét" - mondta Király Júlia.
Kiemelte, hogy bár nincs „egyetlen, végeleges, minden problémát megoldó” lépés, a jegybank számos szabályozási javaslata – az átlátható hitelkamat képlet bevezetése, a kötelező pozitív adóslista kialakítása valamint a banki források rövidülésének megakadályozása – megvalósulásuk esetén csökkentenék a kockázatokat, és hozzájárulnának a stabil pénzügyi közvetítőrendszerre alapozott gazdasági fellendüléséhez.
Az MNB alelnöke elmondta: a moratórium feloldása hosszabb távon ugyancsak csökkentené a makroprudenciális veszélyeket, de a felhalmozódott nemteljesítő hitelállomány miatt nem kockázat nélküli, azonban ez utóbbiak kezelhetők. „Ennek érdekében javasoljuk a portfóliótisztítási kvóta bevezetését” - tette hozzá Király Júlia. Ez az alelnök szerint nemcsak a lakáspiaci feszültségeket, de a szociális problémákat is mérsékelni tudná.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.