Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,38 pontos emelkedéssel, 23.401,30 ponton nyitott pénteken.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint pénteken reggel az árfolyamok enyhe "visszapattanása" várható a BÉT-en a csütörtöki esés után. Az utóbbi két nap kedvezőtlenebb hangulata kissé változott a fejlett piacokon és a nyersanyagok piacán egyaránt. Az elemző összességében iránytalannak nevezte a nemzetközi piacokat.
A QUAETOR Zrt. elemzője, Varga Zoltán szerint is megnyugodhatnak a piacok a csütörtöki zuhanás után, így a hazai tőzsde is felfelé veheti az irányt. A vezető részvények közül Varga Zoltán szerint az OTP-re érdemes figyelni, a csütörtöki 6.200 forintos támasz megtartotta az árfolyamot, így most ismét megcélozhatja a 6.400 forintot, ami egy tovább emelkedő trend nyitánya lehet.
A Mol továbbra is gyengébben teljesíthet, de megtartotta a 23000 forintos technikai szintet. A gyógyszerpapírok közül az Egis kimondottan jól teljesít az utóbbi napokban, míg a Richter kissé gyengébb. Ez a következő napokban így is maradhat - véli az elemző. A Magyar Telekom árfolyamára az állampapír-piaci hozamok emelkedése jelenthet nyomást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,64 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 23366,92 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények, az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 310 forinttal, 1,32 százalékkal 23090 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 60 forinttal, 0,95 százalékkal 6239 forintra esett, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,73 százalékkal 542 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 560 forinttal, 1,50 százalékkal 36770 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.