Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kilőtt a Mol szerda délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén, de a többi blue chip is felfelé indult. A BUX 1 százalékkal erősödik.
Az elmúlt napok gyenge teljesítményét követően a szerdai kereskedést erősödéssel indította a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX már nyitáskor is 0,6 százalékos pluszban járt, az első bő másfél órában azonban tovább emelkedett, így háromnegyed 11 magasságában 23 202 pontnál tartott, 1 százalékkal magasabban, mint kedden záráskor.
A vezető papírok mindegyike erősödik. A legjobban egyelőre a Mol teljesít, amely 2,1 százalékkal 23 085 forintig drágult, de majd 1 százalékkal emelkedik a Magyar Telekom jegyzése is, a távközlési papír jelenleg 542 forinton forog. Az OTP az első bő száz percben 0,6 százalékkal 6225 forintig kapaszkodott, míg a tegnap a nyilvánosságra hozott kormányzati tervek miatt nagyot bukó Richter most 0,4 százalékos pluszban 35 950 forintnál jár.
A forgalom ma sem túl acélos, egyelőre mindössze 4 milliárd forint értékben adtak-vettek papírokat a pesti parketten.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.