Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Árnyalatnyit erősödött a forint szerda estére: hat óra körül egy euró 268,35 forintot ért, míg délután 268,68 forint volt az árfolyam.
Szerdán napközben átmenetileg gyengült a magyar fizetőeszköz a Reuters hírügynökségnek a magyar devizahitelesek törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló hírének megjelenése után. Később azonban a nemzetközi befektetői hangulat javulásával a forint is kezdett visszakapaszkodni.
A svájci frank 213,97 forinton állt szerda este, délután 214,04 forinton jegyezték a frankot. A dollár 188,07 forint volt szerda este a nemzetközi devizapiacon a délutáni 189,06 forint után. Száz japán jen 231,45 forintba került, délután 232,09 forint volt az árfolyam.
Matolcsy György a Reuters beszámolója szerint azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében ne 190, hanem 160 forinton rögzítsék a frank árfolyamát, az euró árfolyamát pedig 250 forinton. A hírügynökséghez eljutott levél szerint a kormány azt akarja elérni, hogy a bankok 2013-ban és 2014-ben is fizessenek különadót. Ennek mértéke a jelenlegi különadó 50 százaléka lenne. Az írásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a kormány szigorú feltételekhez kötné a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldását.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.