Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A javuló nemzetközi befektetői kockázatvállalás tükrében pénteken az euró enyhe erősödésére lehet számítani.
Alig változott a forint és az euró árfolyama péntekre virradóra a nemzetközi deviza kereskedelemben, nap közben mérsékelt erősödésre lehet számítani.
Az eurót 1,4313 dolláron jegyezték röviddel hét óra előtt a csütörtök éjszakai 1,4305 dollár után, forintban az euró jegyzése péntek reggel 266,97 a csütörtök éjszakai 266,98 után. Csütörtök délután az euró jegyzése 1,4270 dollár és 267,02 forint volt.
Az év eleje óta az euró a dollárral szemben 7,05 százalékkal erősödött, a forinttal szemben 4,05 százalékkal gyengült. A dollárt 186,23 forinton jegyzik a csütörtök éjszakai 186,38 után. A forint az év eleje óta 10,52 százalékos nyereséget ért el a dollárral szemben. A svájci frankot 211,30 forinton jegyzik a csütörtök éjszakai 212 forint körüli jegyzésekkel szemben, száz japán jent pedig 228,10 forinton 229 forint körüli jegyzések után.
A javuló nemzetközi befektetői kockázatvállalás tükrében pénteken az euró enyhe erősödésére lehet számítani. A dollárt néhány gyenge amerikai makrogazdasági adat terhelte meg a csütörtöki kereskedési napon. Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számában bekövetkezett múlt heti csökkenés pozitív hatását bőven ellentételezte az atlanti-parti államok ipari termelésének csökkenése és a használt lakás eladások visszaesése.
Csütörtökön a Fed egy újabb utalást tett laza, gazdaságösztönző célú monetáris politikájának fenntartására még belátható időn belül, ami dollár gyengítő és euró erősítő hatással van a nemzetközi devizapiacokon. Az euró további erősödése mellett szól a dollárral szemben élvezett kamatprémiumának köszönhetően dollárban jelentkező befektetői kereslet, amit az euróövezeti inflációs aggodalmak miatt várhatóan újabb EKB-kamatemelés is tetézhet a közeljövőben. Tartalékolási célú kereslet is tapasztalható jegybankok részéről a nemzetközi devizapiacokon, ami szintén az eurót erősítő tényező.
Az euró erősödését ugyanakkor erős erősen korlátozzák a görög adósság átütemezésének lehetősége miatt az euróövezet pénzügyi stabilitásával szemben támasztott piaci kételyek. A lengyel zloty árfolyama péntekre virradóra alig változott, a cseh korona kissé gyengült. A zloty 3,9177-es euró jegyzésen áll 3,9170 után, a cseh korona pedig 24,3910-es euró jegyzésen 24,3850 után. A zloty 4,57 százalékkal, a cseh korona 2,55 százalékkal erősödött az év eleje óta. A zlotytól, a koronától és a forinttól is szerény erősödést várnak a devizapiacokon pénteken, összhangban a kockázatosabb eszközök iránt javuló befektetői érdeklődésnek az euró erősödésében is jelentkező javulásával.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.