Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Várhatóan hétfőn kora délután bejelentik a kormány és a bankszövetség közötti, a devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások végleges eredményeit.
Orbán Viktor miniszterelnök, Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 13 órakor tart sajtótájékoztatót.
A múlt héten kétszer is elhalasztották a megállapodás bejelentését. Legutóbb, csütörtökön a miniszterelnök szóvivője jelezte, hogy a hivatalos úton külföldön tartózkodó kormányfő hazatérése után még egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel, majd részt vesz az e hétre tervezett sajtótájékoztatón.
A devizaalapú lakáshitellel rendelkezők helyzetét javítani szándékozó csomag a különböző forrásokból eddig megismert információk szerint a következő részelemekből - vagy azok egy részéből - tevődhet össze: a kilakoltatási és árverezési moratórium július 1-jétől történő feloldása; az árverezéseknél az ingatlanpiac védelme érdekében negyedéves limit bevezetése; a még törlesztőképes adósoknál a törlesztési árfolyam rögzítése; a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása, amely diszkontáron megvásárolná a fizetésképtelen, szociálisan rászoruló adóstól az ingatlant, és bérbe adná neki; a bankadó (vagy a bankadó alapjának) csökkentése a kkv-, illetve lakáshitelek növekményével a hitelezés élénkítése érdekében; kamattámogatás a nehéz helyzetbe került adósok lakását megvásárlóknak.
Délután tehát kiderülhet, hogy mely pontokban engedtek a bankok, melyekben a kormány, és született-e érdemi megoldás a bajba jutott lakáshitelesek helyzetének könnyítésére. Az valószínűsíthető, hogy a bankadó nem lesz része a csomagnak, ez ugyanis eleve kizárna bármilyen megállapodást. Az ingatlanfedezetű lakáshitellel rendelkezők és a bankok számára is egyre sürgetőbb, hogy valamilyen megoldás szülessen. Ez az állam érdeke is, hiszen a nem teljesítő hitelállomány egyre nagyobb, aminek társadalompolitikai következményei is egyre súlyosabbak lehetnek.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.