Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kabinet - egyelőre nem nyilvános - tervei szerint továbbra is a gyermek születésétől tanköteles korának a végéig, ám legfeljebb húszéves koráig jár majd a családi pótlék - írja a Magyar Nemzet.
Nem történik érdemi változás a családi pótlék juttatásában, de a foglalkoztatás terén nagyobb védelmet adna a gyermeket nevelő szülőknek a kormány az új családvédelmi törvényben.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a jövőben számos támogatás elnevezése változhat, a nagykorú gyermekeket pedig arra kötelezheti az állam, hogy tartsák el szüleiket, ha azok önhibájukon kívül nem képesek erre.
Azokat a szülőket is védené a kormány, akik gyesről vagy gyedről térnek vissza. Azt a szülőt, aki igényt tart a részmunkaidőben történő foglalkoztatásra, kötelessége ilyen formában foglalkoztatnia a munkaadónak legalább a gyermek harmadik életévének betöltéséig.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.