Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az IMF következő vezetőjének nem az európai válság kezelése lesz a legfőbb kihívás, ezért nem ez az oka annak, hogy miért egy európai lenne a legjobb választás – vázolta fel Martonyi János külügyminiszter a Financial Times-ban.
A magyar külügyminiszter szerint „Európa egyedülálló kísérlet”, amely összeegyezteti és integrálja a különböző struktúrákat, koncepciókat, intézményeket, nyelveket, összességében kultúrákat – fogalmazott Martonyi, aki szerint hasonló gyakorlatra van szükség globális szinten is, még ha összetettebb is a helyzet.
A regionális eredményeket a globális rendszerre kell alkalmazni, globális gazdasági kormányzást és szabályalkotást kell elősegíteni,amely magában foglalja a globális pénzügyi rendszer alapvető átalakítását is. Ez az a munka, amely a következő IMF-vezetőre vár, nem pedig az európai válság kezelése – ismételte bevezető állítását Martonyi, majd kijelentette: ezért van szükség európai vezetőre. „Mindezeken túl, nekünk van a legjobb jelöltünk is” – zárta írását a magyar külügyminiszter.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.