Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az elmúlt időkben Meredith Whitney számos piaci szereplő figyelmét felkeltette azzal a kijelentésével, hogy hatalmas csődök várhatóak az amerikai önkormányzatok körében. E gondolatait tegnap megerősítette, miután úgy érvelt, hogy a bomba időzítője már ketyeg, a pontos robbanás időpontja azonban továbbra is kérdéses – írja a Portfolio.hu.
Az elemzőt tavaly év végi kijelentése miatt (100 milliárdos amerikai önkormányzati kötvénybomba) a Képviselőház egyik bizottsága is meghallgatta. A tegnapi interjú során azonban fenntartotta a korábbi véleményét. Ám hangsúlyozta, hogy nem azt mondta a tavalyi év végén, hogy 2011-ben lesz a nagy robbanás.
Whitney komor kilátásai között nem ez az egyetlen, hiszen kettős visszaeséssel számol az amerikai ingatlanpiacon, továbbá az állami és önkormányzati piacon is hatalmas létszámleépítést vetít előre.
Whitney véleményét többen nem osztják. Közülük David Kotok, a Cumberland Advisors szakértője úgy véli, hogy a növekvő adóbevételek és a lassú, ám még így is konzisztens gazdasági kilábalás hatására kisebb problémát jelenthetnek az önkormányzati kötvények, mint Whitney gondolja. Kotok így továbbra is kitart amellett, hogy az önkormányzati csődök mértéke messze alul fogja múlni Meredith Whitney 100 milliárd dolláros jóslatát.
Tegnapi beszédében Whitney kiemelte, egyszerűen nem hiszi el, hogy ő az egyetlen, aki felhozza a szőnyeg alá söpört problémákat, így bárkivel hajlandó felvenni a küzdelmet az önkormányzati csődökről folyó vitában.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.