
Ágazati elemzők szerint a növekedés egyebek mellett arra vezethető vissza, hogy a válság és a halálos áldozatokat is követelő sztrájkok miatt tavaly sokan elhalasztották utazásukat, és ezt most bepótolják. Másrészt a görögországi nyaralás most egyfajta szolidaritásként is felfogható például a németeknél, akik általában nagy előszeretettel nyaralnak a görög szigeteken.
Hozzájárul Görögország népszerűségének a növekedéséhez az is, hogy a turisták elkerülik Tunéziát és Egyiptomot. A tunéziai idegenforgalmi hivatal arra számít, hogy a tavalyi hétmillióhoz képest jó ha három és félmillióan keresik fel Tunéziát az idén. Ez nagy csapás a tízmilliós országban, ahol majdnem félmillióan élnek az idegenforgalomból, és a nemzeti össztermék 7 százalékát a turizmus adja.
A vendégek becsalogatása érdekében jelentős árengedményeket tesznek a zavargások által leginkább érintett észak-afrikai országok idegenforgalmi vállalkozásai. A tunéziai és egyiptomi nyaralás most a szokásosnál 30 százalékkal olcsóbb.