Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mínuszban álltak a pénteki zárás előtt két órával az irányadó New York-i tőzsdeindexek, miután az euróövezeti, és ezen belül is elsősorban a görög adóssággondokkal összefüggő aggodalmak mellett új momentumként jelent meg az olasz bankok állapotával kapcsolatos bizonytalanság.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,58 százalékkal 11.977,99 pontra esett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,94 százalékkal 2.661,31 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,78 százalékkal 1.273,53 pontra gyengült.
Pénteken egy időre fel kellett függeszteni a UniCredit és az Intesa Sanpaolo olasz bankok részvényeinek a kereskedését, miután árfolyamuk napi limittel esett. A két cég árfolyamának a lejtmenetét egyebek között az a piacon elterjed híresztelés okozta, hogy az európai banki stresszteszt alapján tőkeemelésre kényszerülhet a két pénzintézet. Az árcsökkenéshez mindenképpen hozzájárult a Moody's nemzetközi hitelminősítőnek az a csütörtöki figyelmeztetése, miszerint ronthat olasz bankok egy csoportjának a besorolásán.
A görög parlament a tervek szerint a jövő héten fogadja el a kormány újabb megszorító csomagját, ami egyre komolyabb ellenállásba ütközik a lakosság részéről. A legnagyobb görög szakszervezet a jövő hétre 48 órás általános sztrájkot hirdetett. A befektetők egy része attól is tart, hogy a parlament nemet mond a kormányjavaslatra. A vállalati hírek közül kiemelkedett az Oracle. A világ harmadik legnagyobb szoftvergyártója csalódást okozó negyedéves eredményeket ért el, egyebek között olyan szegmensben, mint hardver-eladás.
Csökkent továbbá a Micron Technology árfolyama is, mert a vezető amerikai memória chipgyártó negyedéves eredményei elmaradtak a várttól. Az euróövezeti gondok miatt pénteken már harmadik napja gyengült az euró a dollárhoz képest. Ennek egyik következményeként csökkent a nyersolaj ára, aminek a hatására gyengültek a tőzsdemutatókban nagy súllyal rendelkező energiaipari részvényárak.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 11 cent emelkedéssel 91,13 dolláron állt. Ugyancsak röviddel 20 óra előtt az euró 1,4193 dollárra gyengült a csütörtök késő esti 1,4255 dollárról (-0,44 százalék). A dollár 80,50 jenről 80,36 jenre csökkent (-0,19 százalék).
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.