Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egyetlen ágazati befektető sem érdeklődik a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT privatizációja iránt - írta hétfőn a Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági-közéleti napilap.
A múlt évben még - mindenféle kötelezettség nélkül - jelezte érdeklődését a Lufthansa, az Air France KLM, a British Airways, az Air China és a Turkish Airlines. A lengyel kincstárügyi minisztérium az idén év végéig szeretné lezárni a LOT privatizációját. A légitársaság jelenlegi tulajdonosai a kincstár és a Towarzystwo Finansowe Silesia (TFS) társaság (mintegy 93 százalék hányadban), illetve a LOT dolgozói (6,93 százalék).
A lengyel lap azonban úgy értesült, hogy a reménybeli befektetők sorra visszaléptek, legutóbb már az Air China is, ami összefügghet azzal, hogy a lengyel kormány felmondta az A2-es autópálya egy szakaszának építésére egy kínai céggel kötött szerződést. Zdzislaw Gawlik kincstárügyi miniszterhelyettes nem erősítette meg ezeket az értesüléseket. Azt állította, hogy két ágazati és két pénzügyi befektető érdeklődik a LOT privatizációja iránt.
A LOT azt reméli, hogy nyolc Boeing 787 Dreamliner korszerű utasszállító repülőgép megvásárlásával stabilizálni tudja a légitársaság helyzetét. Az első gépek jövő áprilisban érkeznek meg, a tesztgép pénteken landolt a varsói Fryderyk Chopin repülőtéren. A LOT a Dreamlinerekkel új távolsági járatokat akar indítani egyebek között Pekingbe és Tokióba, de szóba került Sanghaj és Sencsen is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.