szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vegyesen kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.

Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,08 százalékos emelkedéssel, a frankfurti Xetra-DAX 0,12 százalékos csökkenéssel, míg a párizsi CAC-40 0,13 százalékos eséssel nyithat. A piac ismét Brüsszelre figyel hétfőn, ahol az euróövezeti pénzügyminiszterek többek között a görög adósságválságról, illetve az olaszországi bankszektorról tárgyalhatnak. A Financial Times üzleti napilapnak nyilatkozó euróövezeti források szerint napirenden lehet a magánbefektetői részvétel az újabb görög mentőcsomagban, továbbá az európai pénzügyminiszterek a balkáni államnak nyújtott hitelek kamatterheinek csökkentéséről is egyeztethetnek. 

A napilapnak nyilatkozó forrás szerint ugyanakkor még korai eredményeket várni, mivel a tárgyalások csak korai szakaszukban vannak. "A cél az, hogy csökkenjen a görög állam adósságterhe, és ebben a folyamatban vegyen részt a köz- és a magánszféra egyaránt" - idézte forrását a Financial Times. 

Mások szerint az olaszországi bankszektorról is szó eshet a hétfő ülésen. Európai hatóságok júniusban hajtottak végre banki stresszvizsgálatokat öt olasz bankon és a piaci áringadozások arra engednek következtetni, hogy a befektetők arra számítanak, több pénzintézet is elbukott a próbán. Mario Draghi, az olasz nemzeti bank elnöke korábban meggyőződésének adott hangot, hogy az olasz bankok "jelentős többségben" megfelelnek majd a stresszvizsgálatban előírtaknak. A próba eredményeit július 15-én hozza nyilvánosságra az Európai Bankhatóság. 

A pénteki, banki részvényeket ért eladási hullám hatására az olasz pénzpiaci felügyelet, Consob vasárnap új szabályozást jelentett be, amelynek megfelelően a nagyobb volumenű short ügyleteket előzetesen be kell jelenteni. Pénteken, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 pénteken 63,97 pontos, 1,06 százalékos romlással 5990,58 ponton zárt. A frankfurti Xetra-DAX 68,71 pontos, 0,92 százalékos mínusszal 7402,73 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 66,41 ponttal, 1,67 százalékkal 3913,55 pontra süllyedt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!