szerző:
Népszava

El sem kezdték értékesíteni itthon a stratégiai cukorkészletet, így felfüggeszteni sem lehetett az eladást, hiába állította ezt pénteki közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium – írja a Népszava. A lap szerint az árcsökkenésnek semmi köze nem volt a kormány intézkedéséhez.

A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken azt közölte, hogy „okafogyottsága miatt felfüggesztették a stratégiai cukorkészlet értékesítését”. A magas cukorárak letörése érdekében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter májusban döntött arról, hogy az állami tartalékból 2 millió kilogramm cukrot felszabadítanak és értékesítenek. A piaci folyamatok időközben - egyebek között éppen ennek a döntésnek a hatására - kedvező fordulatot vettek, jelentősen csökkentek az árak – írták a közleményben.

A Népszava hétfői cikke szerint a tavaszi cukorhiány azután enyhült, hogy Brüsszel lazított az importkvótákon. Itthon a meghirdetett 2 millió kilogramm cukorból végül egyáltalán nem adtak el, és ezt a vidékfejlesztési tárca sajtófőnöke is elismerte az MTI kérdésére – olvasható a lapban, amely szerint a "kormányzati belső egyeztetések, bürokratikus vacakolások jócskán elhúzódtak, a cukor piacra dobását folyamatosan halogatták, végül belátták, hogy ennek semmi értelme".

A kereskedelmi láncok képviselői korábban egybehangzóan azt mondták, hogy az állami tartalékból beígért cukornak nincs köze az árcsökkenéshez. Nincs már hiány, mérséklődtek a termelői árak, ezzel magyarázható szerintük az árak normalizálódása.

A Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzeme
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi

A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi

Az abortusz nem bűncselekmény többé Észak-Írországban

Az abortusz nem bűncselekmény többé Észak-Írországban

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Marad a napos idő, de két megyére is figyelmeztetést adtak ki

Marad a napos idő, de két megyére is figyelmeztetést adtak ki

Képtelen volt kormányt alakítani Netanjahu

Képtelen volt kormányt alakítani Netanjahu

Beszakadt az út egy kamion alatt Kőbányán

Beszakadt az út egy kamion alatt Kőbányán