Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Monsanto Hungária Kft. szombaton keresetett nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal határozatával szemben. A cég szerint a kényszermegsemmisítésre kötelezett növényállomány nincs genetikailag módosított (GMO) növényekkel keverve. A döntésig a végzés felfüggesztését kérik - közölte Czepó Mihály, a Monsanto Hungária technikai vezetője.
A cég jogértelmezése szerint a magyar törvények ilyen esetben lehetővé teszik azt, hogy a határozat végrehajtása ne történhessen meg addig, amíg a bíróság nem dönt a felfüggesztésről. A Monsanto Hungáriánál úgy vélik: az ügyben várhatóan még a héten dönthet a bíróság. Czepó megerősítette, arról a mintegy 2500 hektáros területről van szó, amelyen a magyar gazdálkodók a cég DKC 3511-es hibridkukoricáját vetették el. Továbbá az úgynevezett védő távolságon - ez 400 méter - belül eső táblákról. Ezek a területek elsősorban Győr-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Fejér, Pest és Baranya megyében találhatók.
Jogi lépésre a cég a gazdák érdekei miatt szánta el magát, hogy megkímélje őket a felesleges kellemetlenségektől. Jelezte ugyanakkor azt is, ha mégis meg kell semmisíteni a növényeket, és emiatt a gazdálkodóknak kártérítést kellene fizetne a Monsantónak, az akár többmilliárd forintba is kerülhet a cégnek. A Monsanto Hungária közleménye kitér arra: az MSZH által kifogásolt vetőmagtétel alapos belső vizsgálaton esett át, amely bizonyította, hogy genetikailag módosított összetevőket nem tartalmaz. Továbbá Franciaországban egy független, akkreditált laboratórium által - a hatósági mintán - végzett vizsgálat megerősítette a vállalati méréseket. Ezeket az eredményeket a helyi hatóságok is megkapták.
A cégnél aláhúzták: a Monsanto komolyan veszi a magyar kormány állításait. A vállalat ezért felajánlotta az együttműködést az MSZH-nak. Kérték, hogy a növénymintákból független laboratórium bevonásával ellenőrizze a korábbi mérések helyességét, vagyis hogy a vetőmagtétel megfelel a magyar követelményeknek. További megoldásként a cég javasolta a teljes terménymennyiség felvásárlását a gazdáktól, a határozatban érintett kukorica-termőterületekről. "A kormány mind a két választási lehetőséget figyelmen kívül hagyta" - tartalmazza a közlemény.
A Monsanto ismételten megerősítette, csak hagyományos, nem génmódosított vetőmagot forgalmaz Magyarországon. Hagyományos vetőmagja csak abban az esetben kerülhet forgalomba, ha a vonatkozó nemzeti és nemzetközi szabványoknak megfelelő vizsgálatokon átesett, amelyek alátámasztják hogy nem tartalmaz kimutatható GMO-t.
A vállalat sürgeti a kormányt, hogy mielőbb üljön le a vetőmag szakma és a gazdák képviselőivel, hogy a hasonló vizsgálatok a jövőben tervezetten történjenek, elkerülve a mostanihoz hasonló válsághelyzetet. A vegetációs idő közepén végzett vizsgálatok a vétlen gazdákat súlyos helyzetbe sodorhatják, amely a megélhetésüket veszélyeztetheti - tartalmazza a cég közleménye.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.