Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy nagy befektetővel folytatott tárgyalásokon múlhat több mint kétezer pécsi Elcoteq dolgozó sorsa - mondta Novodárszky Béla, a cég szakszervezeti vezetője a finn vállalat csődjéről szóló hírekre reagálva kedden.
Az Elcoteq Vasas Szakszervezetének vezetője az MTI-nek kedden elmondta, a teljes cég, így a magyar leányvállalat számláit is zárolták hétfőn. A finn érdekeltségű, de Luxemburgban bejegyzett társaság azt kérte, nevezzenek ki kontroll menedzsmentet a céghez. Novodárszky Béla leszögezte, azt egyelőre nem tudják, hogy a luxemburgi jogban ez pontosan mit jelent, de meggyőződése, hogy a kedden délelőtt megjelent sajtóhírekkel ellentétben nem azonos a magyarországi csődeljárással.
A szakszervezeti vezető elmondta, a cég valóban nehéz helyzetben van, és egy nagy befektetővel való tárgyalásokon múlik a pécsi üzem több mint kétezer dolgozójának sorsa is. Mint ismert, a vállalat baranyai üzemében mintegy 2.800 fő dolgozik jelenleg, a cég a múlt héten jelentette be legfeljebb 680 fő leépítését. Novodárszky Béla az MTI-nek elmondta, a dolgozók körében rendívül nagy a bizonytalanság.
A Napi Gazdaság internetes kiadása, a napi.hu kedden délelőtt írt arról, hogy az Elcoteq fizetésképtelenségi eljárás megindítását kérte maga ellen, miután hitelezői zároltatták bankszámláit. A gazdasági szaklap szerint a cég csődbe ment, részvényeinek ára 55 százalékkal zuhant. A napi.hu szerint az Elcoteq-et először legnagyobb partnere, a Nokia szerződésbontása, majd a gazdasági válság hozta rendkívül nehéz helyzetbe.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.