Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön immár harmadik napja javultak, és kéthetes csúcson zártak a megelőző háromnapos zuhanást követően. A jelentős tőzsdei emelkedés az euróövezeti csúcson elért eredményeknek volt köszönhető.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,2 százalékos napi növekménnyel 1.103,76 ponton végzett. A csütörtöki kereskedést a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index - végleges adatok szerint - 0,79 százalékos emelkedéssel 5.899,89 ponton, a frankfurti DAX-30 mutató 0,95 százalékos erősödéssel 7.290,14 ponton, míg a párizsi CAC-40 index 1,66 százalékos növekedéssel 3.816,75 ponton zárta.
A hangulat jelentős javulását a csütörtöki euróövezeti csúcs reménykeltő intézkedései idézték elő: az egyezménytervezet nyilvánosságra került részletei szerint jelentősen alacsonyabb kamatra és hosszabb - a korábbihoz képest kétszeres - futamidővel kaphatnak kölcsönt a bajba került euróövezeti tagországok, Görögország pedig - a második görög mentőcsomag révén - további 71 milliárd euró támogatáshoz juthat.
Az EFSF mentőalap ugyanakkor - az IMF hiteleinek mintájára - elővigyázatossági kölcsönt is nyújthat, vagyis kisegíthet olyan euróövezeti tagországokat, amelyek nincsenek akut finanszírozási válságban, de a tendenciák arra utalnak, hogy szorult helyzetbe kerülhetnek. Az EFSF bankok feltőkésítésében is részt vállalhat kormányoknak nyújtott hitelek révén, és a másodpiacon is vásárolhat majd államkötvényeket.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé 45 centtel volt drágább a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 118,60 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója is meghaladta a száz dollárt szeptemberi szállításra: az olajfaja ára 1,64 dolláros növekedéssel 100,16 dollárra emelkedett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.