Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A svájci frank elszállása nem fogja romokba dönteni a magyar gazdaságot, de ha ugyanez az euróval történik és beindul egy, a Postabankéhoz hasonló pánik, az sokkal tragikusabb volna – mondta Mihályi Péter közgazdász a Klubrádióban hétfőn.
A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaságra inkább a forint-euró változás hat, tehát ha az euró/forint árfolyam szaladna el, az nagyobb baj lenne, mert az emberek azonnal eurót vennének, azonnal inflációt következne be és kezelhetetlenné tenne sok mindent. Ennek egyelőre nem látszanak a jelei – hangsúlyozta.
Mihályi Péter arról is beszélt, hogy bármennyire súlyos a frank szárnyalása, az állam csak úgy tud beleavatkozni, ha maga adósodik el, vagy drasztikusan csökkenti más kiadásait. Szerinte ugyanakkor egyiket se kellene tennie. Arra utalt, hogy a magyar lakosság arányához képest kevés embert érint a devizahitelesek problémája, és sokak nyugdíjából, minimálbéréből, segélyéből kellene elvenni a pénzt, hogy a középosztályt és a felsőközéposztályt megmentsék. Ahhoz, hogy az állam közbelépjen, valakinek hitelt kellene adnia Magyarországnak, de nyilván ilyen nincs – mondta Mihályi Péter a Klubrádióban.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.