Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hazaárulással vádolja és perrel fenyegeti a görög kormányt a tervezett privatizációs program miatt az egyik közalkalmazotti szakszervezet.
A már több demonstrációt szervező, félmilliós tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezet főtitkára azt mondta: "A mi szemünkben a privatizáció hazaárulás, és aki ezt elköveti, annak számolnia kell a következményekkel". "Minden eszközt meg fogunk ragadni, hogy megdöntsük a kormányt, de legfőképpen hogy bepereljük azokat, aki aláírják ezeket a privatizációs szerződéseket" - tette hozzá Iliasz Iliopulosz.
A bejelentett privatizációs intézkedések szinte az állami vagyon teljes spektrumára kiterjednek és összesen 50 milliárd euró többletbevételt hozhatnak a kormánynak. Athén 5 milliárd eurót remél a szerencsejáték-monopólium OPAP-ban, a Hellén Postabankban, a pireuszi és a theszaloniki kikötőkben, illetve a theszaloniki vízszolgáltatóban tartott részvénycsomag értékesítésétől.
A korábban bejelentett eladások között szerepel a görög telekommunikációs vállalat 10 százalékos tulajdonhányadának privatizálása is. A kormány már lehívta eladási opcióját, így 400 millió euróért adhatja tovább a Deutsche Telekomnak.
Az athéni vízszolgáltató, a Hellén Petróleum olajfinomítója, az elektromos közműcég PPC, valamint az ATEbank értékesítése, valamint számos további kikötő, repülőtér, autópálya koncesszió, illetve föld- és bányahasználati jog értékesítése 10 milliárd eurót hozhat a költségvetésnek 2013 és 2015 között. A tervek között szerepel az állami ingatlanvagyon egy részének értékesítése, amely 2013-ban 7 milliárd, 2014-ben 13 milliárd, míg 2015-ben 15 milliárd euró bevételt eredményezhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.