Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Európai Bizottság csütörtökön engedélyezte Spanyolországnak, hogy ideiglenesen korlátozza a román munkások hozzáférését a spanyol munkaerőpiachoz. A szigorítás 2012. december 31-éig lesz érvényben, és minden szektorra, illetve régióra vonatkozik. Nem érinti viszont azokat a román munkásokat, akik már most is Spanyolországban dolgoznak.
A bizottság közleményében megjegyezte, hogy a Spanyolországban élő románok 30 százaléka – 191 400 ember – munkanélküli, és ezzel másodikak a spanyolok után. Három évvel korábban ez a szám még 80 100 volt. Ugyanezen időszak alatt a foglalkoztatott románok száma 24 százalékkal csökkent, de ez nem volt hatással beáramlásukra. 2006 januárja és 2010 januárja között a Spanyolországban letelepedett románok száma 388 ezerről 823 ezerre nőtt.
A döntést a különleges spanyol munkaerő-piaci és pénzügyi helyzettel indokolták. 2009 és 2010 között a spanyol hazai össztermék 3,9 százalékkal csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 2009 januárja óta 7,95 százalékról 21,29 százalékra nőtt. Az Európai Unión belül Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliek aránya. Az uniós átlag 9,4 százalék, míg az euróövezet tagállamaiban 9,9 százalék.
"Meg vagyok győződve róla, hogy az európai dolgozók mozgásszabadságának korlátozása nem megoldás a magas munkanélküliségre" – idézte a bizottsági közlemény Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztost, aki szerint inkább új munkalehetőségeket kellene teremteni. Andor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bizottság ebben a különleges helyzetben megérti Spanyolország döntését, amely egyébként "kezdetektől fogva nyitottan viszonyult a más országokból – köztük az új tagországokból – érkező munkásokhoz".
A biztos "munkaerő-piaci reformokra és a fiatalok munkalehetőségeinek fejlesztésére" biztatta Spanyolországot, Romániát pedig arra kérte, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket a munkalehetőségek bővítésére. Andor szerint mindkét országnak jobban ki kellene használnia az uniós strukturális alapokat a munkahelyteremtés érdekében.
Ez volt az első alkalom, hogy az EU egy tagállamának engedélyezte az úgynevezett biztonsági klauzula alkalmazását, amelyre Spanyolország 2011. július 28-ai levelében kért engedélyt a bizottságtól.
A bizottság az elkövetkező időszakban figyelemmel kíséri a spanyol fejleményeket, negyedévenként jelentést vár Madridtól, és fenntartja magának a jogot, hogy bármikor módosítsa vagy felfüggessze döntését – tájékoztatott Chantal Hughes bizottsági szóvivő.
A következőkben a bizottság értesíti döntéséről a tanácsot. Két munkahéten belül még bármely tagállam kérheti a tanácsot, hogy módosítsa vagy vonja vissza a bizottsági határozatot.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.