Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A jelzáloghitel-problémák megoldásában érdekelt három szereplőnek – a hitelfelvevőknek, a bankoknak és a kormányzatnak – szorosan együtt kell működniük; ma egyik szereplő sincs abban a helyzetben, hogy a válság következményeit egyedül magára vegye, a felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni – hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.
A közlemény emlékeztet arra, hogy az előre nem látott módon és mértékben elszabadult svájcifrank-árfolyam, a világgazdasági válság Magyarországot halmozottan elért következményei nehéz helyzetbe hozták a hitellel rendelkező lakosságot, a kormányzat és a bankok a válságmenedzselés érdekében különféle programokat fejlesztettek ki. A Kovács Levente főtitkár és Gyuris Dániel elnökségi tag által jegyzett közlemény szerint a jelzáloghitel-kérdés három szereplőjének – a hitelfelvevő magánszemély, a bank és a kormányzat – szoros együttműködésére van szükség. "A jól szabályozott pénzügyi piac – és a magyar piac ilyen – kiszámítható működése mindannyiunk és a magyar gazdaság közös érdeke. A szabályozottság egyik következménye az, hogy a szerződéses kötelezettségek mindegyik résztvevőre vonatkoznak. Ma egyik szereplő sincs abban a helyzetben, hogy a válság következményeit egyedül magára vegye. A kidolgozott konstrukciók a három szereplő között szétosztják a terheket, és megoldást jelenthetnek a rászorult lakáshitelesek számára" – áll a közleményben.
A bankszektor például a pénteken induló árfolyamrögzítéses otthonvédelmi konstrukciónál felvállalta a hitelmódosítás rendszerátállási és banki adminisztrációs költségeit, fizeti az állami garancia díját, valamint a gyűjtőszámlahitelhez forrást biztosít, továbbá 3 évig saját költség és díj felszámítása nélkül finanszírozza azt – emlékeztet a bankszövetség. A közlemény hangsúlyozza: "bizonyos terheket minden szereplőnek vállalnia kell, egyedüli üdvözítő megoldás nincs, felelősen nem szabad illúziókba kergetni a ma nagyon nehéz helyzetben levő adósokat! A felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni". A bankszövetség vezetői azt tanácsolják, hogy mindenki tájékozódjon, keresse fel bankfiókját, és konzultáljon a hitelezési tanácsadójával, majd ezt követően hozza meg döntését. A pénteken életbe lépett árfolyamrögzítéses otthonvédő program alkalmazását a 2011. évi LXXV. törvény szabályozza, a törvény 1. paragrafusának 2/a. pontja alapján az ügyfelek az árfolyamrögzítés előnyeit leghamarabb a szerződéskötést követő második havi törlesztőrészlettől élvezhetik – emlékeztet a szervezet.
A közlemény ismerteti: az otthonvédő program fő üzenete a devizaárfolyam rögzítése a következő 3 évre. A rögzített és a tényleges árfolyam különbségét a bankok egy forintalapú gyűjtőszámlán tartják majd nyilván. A konstrukció azon devizahiteles ügyfeleknek ajánlott, akik a következő 3 évben rögzített árfolyammal számoltak, így fix havi törlesztést szeretnének vállalni, cserébe 2015-től viselik az addig felhalmozódó árfolyam-különbözet terheit. E bankszövetség szerint e termékkel most levegőhöz juthatnak a megszorult devizahitelesek. A konstrukció, amelyet augusztus 12-e és december 30-a között lehet választani, jól tervezhető segítséget nyújt azon ügyfeleknek, akiknek a következő 3 évben várhatóan stagnál vagy alacsonyabb lesz a jövedelmük, majd ezt követően jövedelmi és élethelyzetük javulásával számolhatnak.
A Nemzeti Eszközkezelő felállítása összetett feladat, amely több lépcsőből áll. Az első szabályozási keretek már megjelentek, a továbbiak folyamatban vannak. Ez a felület a szociálisan rászoruló családok problémáját fogja kezelni – ismerteti a közlemény. A bankok saját programjai továbbra is elérhetőek, valamint a napokban is jelentek meg új, egyedi konstrukciók. A közlemény ismerteti az általános termékeket. A tőketörlesztési moratórium azon forint- vagy devizahitellel rendelkező ügyfeleknek készült, akik rövid idejű jövedelemkieséssel, illetve fizetési nehézséggel kénytelenek szembenézni. Így az ügyfelek a moratórium időszakára mentesülnek a hitel tőkerészének a fizetése alól, a kamatrészt viszont fizetniük kell.
A futamidő-hosszabbítási megoldással a lakáshitelek futamidejét lehet további évekkel meghosszabbítani, aminek hatására a havi törlesztőrészlet csökken. A konstrukció azon forint- vagy devizahiteles ügyfeleknek lehet megoldás, akik tartósan az eredetileg tervezettnél alacsonyabb összeget tudnak csak a törlesztésre fordítani. A devizanemváltás azon devizahiteles ügyfeleknek lehetőség, akik felmérve az átváltás napján adott átváltási árfolyamot és a meglevő, valamint az új devizanemre vonatkozó árfolyam- és kamatkilátásokat, úgy döntenek, hogy egy számukra vonzóbbnak tartott devizára váltanak.
A banki szektor sem lát a jövőbe, így a jövőben esedékes kamatszintek, árfolyamok, gazdasági válsághatások pontos előrejelzésére bevált módszerek nincsenek. A bankoktól, a felügyelettől, a kormányzattól és a hírportáloktól kapott tájékoztatások és elemzések széles körben elérhetőek, ezek alapján minden lakáshitelesnek fel kell készülnie saját döntésére. "A sok bizonytalansági tényező mellett is igaz, hogy mindenki a saját élethelyzetét és a saját pénzügyi lehetőségét ismeri a legjobban. Így bízunk abban, hogy minden hiteles banki ügyfél felelősen tud arról dönteni, hogy él-e valamelyik, a bankjában elérhető konstrukcióval, vagy sem" – áll a közleményben.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.