Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Összesen 387 építőipari céggel szemben indult felszámolás 2011 júliusában, ami az egy évvel korábbinál ugyan hattal kevesebb, a cégalapítási kedv azonban nem csökken, miután a csődbe vitt cégek rendre újraélednek, ezért az ágazatban továbbra sem lehet semmi jóra számítani - ismerteti az Opten céginformációs szolgáltató hétfői közleményében.
A társaság emlékeztet rá: a júliusi felszámolási szám a csökkenés ellenére a negyedik legmagasabb a júniusi, tavaly szeptemberi és tavaly júliusi után. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint az ágazat még nem jutott túl a válság nehezén, a megrendelésállományról szóló adatok és az elmúlt néhány nap devizapiaci eseményei pedig tovább rontanak a kilátásokon.
A rendkívül magas júniusi felszámolási értéknek (490) még lehettek sajátos - a cégbíróságok működési rendjéből fakadó - okai. "Két egymást követő siralmas hónap után azonban úgy látszik, kizárólag az exportcélú beruházások, például a Daimler kecskeméti gyára, vagy az állami megrendelések tartják a lelket az ágazatban. Ám ez kevés ahhoz, hogy a felszínen tartsa a kis- és középvállalkozások tömegét" - véli az Opten igazgatója.
Idén a végelszámolások száma az év első hónapjaiban rendre meghaladta a 400-at, a tavaly havonta jellemző 200 körüli után, most júliusban pedig 290 cég végelszámolása kezdődött meg. "A hatóságok által indított kényszer-végelszámolási hullám reményeink szerint nem ér véget, hiszen sokkal több olyan cég van, amelyik nem adta le mérlegét, mint amennyivel szemben ténylegesen megindult az eljárás" - idézi Csorbai Hajnalkát a közlemény.
Júliusban 490 új céget alapítottak az ágazatban, vagyis fennmaradt a nagy és nehezen megmagyarázható cégalapítási kedv. "Az építőipar jelenlegi állapotában hosszú távon sem kecsegtet megtérüléssel, így csak a csalárd szándék szolgál magyarázatul arra, hogy miért ilyen magas a cégalapítási kedv" - mondja az Opten igazgatója. Csorbai Hajnalka szerint a hatóságoknak sokkal következetesebben kellene alkalmazniuk a cégvezetéstől való eltiltás szabályait, mert olyanok alapítanak sorban új cégeket, akik korábban adósságokat hátrahagyva döntötték be vállalkozásaikat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.