Kereskedők szerint tovább enyhülhet az utóbbi napok-hetek pánikszerű hangulata. Nyugat-Európa hétfőn követheti Ázsiát, ahol főként annak hatására emelkedtek a mutatók, hogy a friss adatok szerint a japán gazdaságot a vártnál kevésbé vetette vissza a márciusi földrengés, szökőár és atomkatasztrófa. A londoni FTSE-100 index, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 így 1-1,5 százalék közötti erősödéssel indulhat. Pénteken a legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 3,67 százalékkal erősödött, 968,21 ponton végzett, ami azonban még mindig bő 15 százalékos gyengülést jelent az egy hónappal korábbi szinthez képest.
Emelkedést várnak a nyugati tőzsdéken
Folytatódhat hétfőn a múlt hét második felében kezdődött pozitív korrekció a nyugat-európai tőzsdéken.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.