Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az utóbbi negyedévek GDP-növekedési rátái alapján megállt Magyarország leszakadása Európától - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Eurostat adataira alapozva.
A tárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismerteti: az utóbbi négy negyedévben Magyarország az EU átlagához megközelítő mértékű GDP-növekedési rátát tudott felmutatni, így immár nem távolodik a huszonhetek fejlettségi szintjétől.
"2010 közepétől újra azt láthatjuk, hogy növekedési rátánk rendre az európai gazdaságok átlaga körül szóródik, tehát az EU-27 bővülésének átlagához konvergálunk" - olvasható a közleményben. Az Eurostat adatai szerint a magyar GDP növekedési üteme 2008 negyedik negyedévétől egyre nagyobb mértékben maradt alatta az EU-országok növekedésének. A mélypont 2009 harmadik negyedévében volt, amikor a növekedési ütemek közötti különbség 3,4 százalékpontot ért el.
Még 2010 második negyedévében is 1,3 százalékpontos különbség volt az EU27 és Magyarország GDP-növekedése között, 2010 harmadik negyedévétől kezdve azonban alig van eltérés, a különbség az utolsó négy negyedévben 0,4, 0,1, 01, illetve 0,2 százalékpont volt.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.