Kordában tartják az inflációt Líbiában

A líbiai gazdaságot súlyosan érinti a háború, de alapvetően stabil, az inflációt kordában tartják és nincsenek leküzdhetetlen nehézségek – mondta hétfőn az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) gazdasági minisztere, Abdalláh Samia újságíróknak Tripoliban.

  • MTI MTI
Kordában tartják az inflációt Líbiában

A szakember kifejtette: annak ellenére, hogy súlyos üzemanyag-, víz- és munkaerőhiány van az országban, az infláció továbbra is egyszámjegyű, és semmilyen jel nem utal arra, hogy a drágulás veszélyeztetné a háztartások pénzügyeit, vagy megállítaná a kilábalást a válságból.

Samia úgy fogalmazott: "a gazdaság általában véve viszonylag stabil". "Az árak stabilak, annak ellenére nincs hiperinfláció, hogy egyes termékek ára nőtt" – tette hozzá.

Az ÁNT minisztere megerősítette, hogy kezelni igyekeznek a pénzhiányt és biztosította hallgatóságát, hogy a "likviditási problémák meg fognak oldódni". "Éppen most kapunk rengeteg kemény valutát" – fogalmazott a politikus, aki elmondta, hogy mintegy 1,5 milliárd líbiai dinárnyi (244 milliárd forint) papírpénzt szállítottak már Nagy-Britanniából. Ez harmadával emeli a forgalomban lévő készpénz mennyiségét – tette hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.