Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A német gazdaság az előző évi 3,6 százalék után 3,0 százalékkal növekedhet 2011-ben - mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy parlamenti beszédben kedden.
Schäuble beszédében a piaci turbulencia elhúzódásának veszélyeire figyelmeztetett és az euróövezeti államokat Németország példájának követésére, adósságuk csökkentésére szólította fel. A politikus kiemelte, hogy a takarékos költségvetési gazdálkodás hozzájárult a növekedés fellendítéséhez. Azon országoknak, amelyek a két célt, azaz a növekedés beindítását és a költségvetés egyensúlyának visszaállítását összeférhetetlennek tartják, "változtatniuk kell hozzáállásukon" - fogalmazott a politikus.
A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet az euróövezet stabilitásának fontosságára és elmondta, hogy "egy globalizált világban szükség van a közös európai valutára". Schäuble többször is felszólította a bajba jutott euróövezeti államokat, hogy költségvetésük egyensúlyba hozásával segítsenek fenntartani az euróövezet stabilitását. Kijelentette: "eddig nem volt egyszerű arra ösztönözni a nemzetközi partnereket", hogy egészséges költségvetési politikát alkalmazzanak, mint Németország.
A miniszter beszédében szólt a demográfiai változásokról, az egyre csökkenő születésszámról, illetve a gyors ütemben idősödő társadalomról és elmondta, hogy mindez "korlátozhatja a német növekedési kilátásokat".
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.