Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Vizsgálják a francia EdF két magyarországi cégének, a Budapesti Erőműnek (Bert) és az EdF Démász egyesülésének lehetőségét – jelentette be Gérard Roth, az EdF csoport európai igazgatója Budapesten.
A Budapesti Erőmű hőt és áramot termel, az EdF Démász pedig árampiaci szereplő. "Nem sietünk" – mondta az igazgató, aki szerint döntés jövő január-márciusban várható az esetleges összevonásról. Lengyelországban már több mint egy éve folyik hasonló lépés előkészítése.
Thierry Le Boucher, az EdF Hungária vezérigazgatója, az EdF Démász elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy Szeged közelében 1,2 milliárd forint beruházással 1,2 megawatt teljesítményű megújuló energiát hasznosító erőmű létesül. A 2011 végén, vagy 2012 elején üzembe álló kiserőműben sertéstrágyából állítanak elő áramot.
Gérard Roth beszámolt arról, hogy számos beruházási lehetőséggel foglalkoznak Magyarországon, de részleteket még nem tudott mondani. Annyit közölt, hogy a fejlődés módja ésszerű lehetőségek esetén cégvásárlás, vagy a belső fejlődés: a szolgáltatások és tevékenységek fejlesztése. Szavai szerint "célunk a beruházás, nem a kivonulás". Ezt bizonyítja az is, hogy eddig 360 millió eurót ruházott be az EdF Magyarországon és a cégek megvásárlásával együtt a befektetések értéke meghaladja az egymilliárd eurót.
A hőpiac helyzetére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Vinkovits András, a Budapesti Erőmű Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese a bizonytalanságot emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy az új szabályozás októberben életbe lépjen, és lehetővé tegye a fenntartható üzleti modellt. Hozzátette: a hővel kapcsoltan áramot termelő erőművek döntően veszteségesek lettek azzal, hogy a korábbi támogatási rendszer megszűnt. A cég Budapesten a távfűtési energia 60 százalékát állítja elő, és 10 százalékos piaci részesedése van a fővárosi árampiacon, míg az EdF Démász árampiaci részesedése országos szinten 12 százalék.
A tájékoztatón bemutatták a Budapesti Erőmű Zrt. új elnök-vezérigazgatóját, Jean-Noel Reimeringert, aki szeptember 1-jén vette át a posztot a céget az elmúlt öt évben irányító Nicolas Katcharovtól. Az új vezető eddig az EdF egyik brit cégénél, korábban pedig Lengyelországban a Berthez hasonló hővel kapcsoltan áramot termelő cégnél töltött be vezető tisztséget.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.