szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bő fél százalékkal mínuszban kezdő főbb európai indexek vesztesége két órával a nyitás után egy-másfél százalékra nőtt.

A vezető európai részvényeket követő FTSEurofirst 300 index 1,1 százalékos veszteségbe fordult az előző napi 0,9 százalékos nyereségből.

Ben Bernanke Fed-elnök csalódást okozó beszéde után a piacok figyelme a pénteken kezdődő G7 tanácskozásra irányult. A Fed elnöke csütörtöki beszédében nem tett említést további gazdaságösztönző célú monetáris enyhítésről, ami árfolyam esést indított el szerte a világon. Obama elnöknek az amerikai tőzsdei zárást követően tartott beszédét szintén fenntartásokkal fogadták a piacok a kevés konkrétum és a program politikai kockázatai miatt.

Európában a részvények gyengülését a pénzügyi papírok vezették pénteken délelőtt. Miközben a főbb európai részvények árfolyamát követő Stoxx Europe 600 index 0,6 százalékkal gyengült, az index banki részindexe 2,1 százalékkal esett. A Stoxx Europe 600 Banking Index az év eleje óta az euróövezeti adósságszolgálati válsággal összefüggésben már 32 százalékkal esett.

AP

Az UniCredit 4,1 százalékkal, a Societe Generale 3,8 százalékkal, a Credit Agricole 3,3 százalékkal, a BNP Paribas 2,4 százalékkal gyengült. A Deutsche BÖrse részvénye Frankfurtban 3,0 százalékkal gyengült, mivel a Nasdaq OMX Group egyet nem értésének adott hangott tervezett egyesülésével kapcsolatban a NYSE Euronext tőzsdével. Gyengültek az autóipari részvények is, a Renault 3,20 százalékkal, a BMW 1,86 százalékkal, a Volkswagen 1,81 százalékkal, a Porsche pedig 8,79 százalékkal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!