Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Magyar Bankszövetség szerint a devizahitelek végtörlesztésének rögzített árfolyamon történő lehetősége a banki közösség számára elfogadhatatlan, mert az jelentős pénzügyi, makrogazdasági és növekedési veszélyeket von maga után.
A testület elnöksége hétfőn rendkívüli ülésen tárgyalt a miniszterelnök napirend előtti felszólalásának bankszektorra vonatkozó részéről. Álláspontjuk szerint az országvédelmi tervek végrehajtása esetén a bankoknak nincs más lehetőségük, mint az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió illetékes szerveihez fordulni, illetve a lehetséges eszközökkel jogorvoslattal élni.
Ugyanakkor a bankszövetség nyitott, hogy a bejelentés többi, a bankokat érintő javaslataival kapcsolatban tárgyaljon a pénzügyi kormányzat képviselőjével – írja hétfő délután kiadott közleményében Kovács Levente főtitkár.
A bankszövetség már pénteken is tiltakozott a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének terve ellen. Akkor közleményükben is azt írták, hogy a Fidesz–KDNP-frakció javaslata a Magyar Bankszövetség szerint jelentősen veszélyezteti a pénzügyi intézményrendszer stabilitását, és nagyon súlyos makrogazdasági következményekkel járhat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.