Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Fehéríti a gazdaságot a fordított adózás bevezetése a mezőgazdasági termékek kereskedelmében - mondta el az Ernst&Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint helyesek a miniszterelnök által bejelentett, adózást érintő lépések.
Meg fogjuk kapni az engedélyt az Európai Uniótól, hogy bevezessük a fordított adózást a mezőgazdasági termékek kereskedelmében. Románia is megkapta, és már két éve alkalmazza - mondta az InfoRádiónak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst&Young adóigazgatója úgy fogalmazott: ez a megoldás "mindig tisztít", hiszen a fals cégek nem tudják visszaigényelni az áfát. Hozzátette azonban, hogy még ezzel együtt sem zárható ki az adócsalás.
Ráadásul az első szereplő a láncolatban valamelyest rosszul jár, mert az előzetesen felszámított adóját nem tudja az árban szereplő áfából levonni, hanem külön eljárásban kell visszakérnie. Ezzel együtt is ez egy értelmes lépés - véli a szakértő. Kiemelte, hogy a kormányfői megfogalmazás nem precíz, így még nem tudni pontosan, milyen ágazatokra vonatkozna a fordított adózás. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint a gabonakereskedelemre és a húsiparra terjeszthetik ki a javaslatot.
Orbán Viktor a Parlamentben napirend előtti felszólalásában beszélt arról is, hogy kezdeményezik, akinek a cége jelentős adótartozással szűnt meg, ne kaphasson adószámot. Külföldön, például Ausztriában és Lengyelországban is létezik az, hogy a jelentős adótartozással bukó cégek tulajdonosai nem tulajdonolhatnak új céget - mondta a szakértő, aki ezt is helyes lépésnek tartja, amelynek "komoly üzenete van".
A kormány központi árszabályozást vezetne be a magas rezsiköltségek miatt a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében. Ennek kapcsán az Ernst&Young adóigazgatója azt mondta: ezzel a lépéssel a kabinet egy igazságtalanságot kíván felszámolni. Érthetetlen, hogy ugyanolyan tiszta vízért Budapesten mást kell fizetni, mint Érden vagy Szigetszentmiklóson - véli a szakértő.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.