szerző:
MTI

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban az Egyesült Államokban. A szakértők szerényebb, 0,2 százalékos növekedésre számítottak. Júliusban 0,5 százalékkal emelkedtek az árak. A tizenkét havi infláció 3,8 százalék volt augusztusban, a legmagasabb 2008 szeptembere óta - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki közleményéből.

A szélsőségesen ingadozó energia- és élelmiszerárak nélkül számolt augusztusi maginfláció 0,2 százalék volt, a júliusi ugyancsak 0,2 százalék után. A szakértők is 0,2 százalékra számítottak augusztusra.

Éves összevetésben 2 százalék volt a maginfláció, 2008 novembere óta a legmagasabb, és ezzel elérte az amerikai központi bank (Fed) által meghatározott 2 százalékos célsáv felső határát.

A havi alapon számolt infláció emelkedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy az energiaárak 1,9 százalékkal emelkedtek, ami azonban lassulás a júliusi 4,7 százalékos növekedéshez képest. Az élelmiszerárak a júliusi 0,4 százalékos növekedést meghaladó mértékben, 0,5 százalékkal emelkedtek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új videó jött: ilyen lesz a Motorola összehajtható telefonja? Nem lenne rossz

Új videó jött: ilyen lesz a Motorola összehajtható telefonja? Nem lenne rossz

Bezár az ingyenes fotótároló: már csak egy napja van, hogy lementse a képeit

Bezár az ingyenes fotótároló: már csak egy napja van, hogy lementse a képeit

Lassan bármit megtehetnek az albérletek kiadói, annyian keresnek lakást

Lassan bármit megtehetnek az albérletek kiadói, annyian keresnek lakást

Felfüggesztettek egy olasz történelemtanárt, mert a diákjai összevetették Salvini és Mussolini törvényeit

Felfüggesztettek egy olasz történelemtanárt, mert a diákjai összevetették Salvini és Mussolini törvényeit

„Elég egy telefon felülről”: szabadulna a francia bankár a moszkvai börtönből

„Elég egy telefon felülről”: szabadulna a francia bankár a moszkvai börtönből

Orbán csak az állampolgári bizalom építéséért cukiskodott a háromévessel

Orbán csak az állampolgári bizalom építéséért cukiskodott a háromévessel