Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az osztrák gazdaság a korábbi becsléshez képest kevésbé nőtt a második negyedévben - tette közzé az ország vezető gazdaságkutató intézete.
A Wifo pénteken azt közölte, hogy a június végén zárult három hónapban az osztrák hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt negyedéves szinten a korábban becsült 1,0 százalék helyett. Az első negyedévben 0,8 százalék volt a GDP-növekedés a tavalyi utolsó három hónaphoz képest.
A gazdaságkutató intézet egyidejűleg 3,7 százalékról 3,4 százalékra rontotta a második negyedévi éves szintű növekedésre vonatkozó adatát. A Wifo pénteki jelentése szerint az első félévben 3,8 százalékkal nőtt az osztrák gazdaság a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.